A gyermekvédelemben a gyerek az ’első’, a kliens. Ha úgy tetszik Ő a tünethordozó is (néha (?) bűnbak). Mert hát sokan vannak mögötte. Ugye a családról beszélünk.. na meg például az iskoláról. Csak esetünkben Ő van elől, előre tolva, vagy önként előre szaladva (önként… hát nem  tudom….)
A szociális munkás is ez, az alapellátásban mindenképpen. Sokan mögötte, de Ő van elől. Hogy előre tolták, vagy ő szaladt oda, azt most hagyjuk. De hát nem ritkán Ő is lehet vagy van, bűnbak. Sokszor. Grrr…
A csoportnyomástól, a kijelöléstől, a hárítástól, a felelősség le- és átpattintgatástól, lazán lehet pikkpakk bűnbak. Milyen gyerekes, mégis csináljuk… Kollektív felelősség ide vagy oda. Persze, csak ha elvállalja.
Gyerek is mindenki volt, talán bizonyos időkre ügyeletes bűnbak is. Azért szerintem ezt ismerjük. Családból, suliból, kortárs csopikból.  
Amikor a gyerek -a deviáns, a magatartásproblémás, a beilleszkedési nehézséges, a lógós, a felnőttekkel tiszteletlen a stb. stb.- azt mondja, hogy: már sorry, de a családom eléggé necces, miattuk lettem ilyen, azzá, aki vagyok. Biztos tehetek róla, de gyerek vagyok, félreneveltek. Ők tehetnek róla, ergo, Nincs igazuk. Mit mondasz ilyenkor?
Version1:
Édesem, és a ruháidat ki mossa ki? A kajádat ki veszi meg? Ki dolgozik éjt nappallá téve érted? Hát szégyelld csak el magad szépen és sürgős gyorsasággal…
Ezeket biztosan nem mondom, még ha önmagukban véve igazak is (igaz - hm, van ilyen?). Mire megy vele a szülő, ha igazat adsz neki? Na és a gyerek, Ő mire megy vele? Mire mész vele Te, hogy eldöntötted kinek van igaza. Jogod sincsen hozzá, meg hát hibázol is vele. Csak szerintem.
De hát valamit csak "mondasz"…

Versoin2:
- Nem tudom, de könnyen lehet, hogy igazad van. Mivel, ha nem ért meg senki, s ez neked fáj, akkor igazad van. Ha elszúrtak veled valamit (mondjuk továbbra is hiszem, hogy legtöbbször akaraton kívül, hadd maradok naív..), és ettől Te szívsz, akkor igazad van. Ha időnként durván megaláztak -ahogy meséled- és ez szomorúvá, mi több dühössé tesz. Azt megértem, akkor valószínűleg igazad van. Ha úgy fest, hogy mindebből már jól kijönni nem lehet, a félelmed létezik, tehát igazad van, abban, hogy félsz.
És ha Én félek.
- Ha nem tudok neked segíteni, mert igazad van, mert már elszúrták. Akkor nekem is igazam van. Ha félek szülőügyben is, mert mondjuk 50 éve gondolkodik valahogy, és azóta csinál valahogy (jól/rosszul) valamit, s ehhez Én már sem hozzátenni, sem elvenni belőle nem tudok, akkor a félelmemben igazam van. Akkor végül is, lehetek én is a hibás, mondjuk a szülő szemében, már nem a gyerek (ja az, hogy Ő, a szülő? Fel sem merül), mert az ilyen csak úgy átszáll egyik emberről a másikra...Ilyen ez a dolog.
- De ha azt mondom, hogy a szüleidnek is igaza van, mert csak szapulod őket állandóan, pedig ők akkor/anno jobban nem tudták csinálni, abban nekik is igazuk van. Mert tényleg szapulod őket.
Ha azt mondom Én, a segítő, hogy feladom, igazam lenne, mindez túl nagy falat. Ha ezért engem akárki el merészkedik számoltatni. Igaza van, ha egyszer már mondtam, hogy nekem van igazam?
- Igaza van. Neki is. Mert meg sem próbáltam.

Ha megpróbáltam, már nincsen igaza. Nincs! Kicsit sincs... Mert Ő nem próbálta meg, Te Igen…
Ha Te megpróbálod, nincs a szüleidnek igaza…
Ha a szüleid megpróbálták, mégis folytatod a szapulást, akkor meg neked nincs…
Ha megpróbáltuk, (Te, Ők és Én), akkor senkinek nem lehet igaza csak nekünk. Tehát Neki Is, Neked Is, és Nekem Is.

Akkor senki nem is mer majd szólni egy szót sem. De Te sem, Én sem, Ő sem. És Ők sem. Egyszer kétszer még be-bepróbálkoznak, aztán elhallgatnak.
A bűnbakképző kör elhallgat, ha látja, hogy nincs igaza. Ha nem vállalod el a bűnbakságügyi megtisztelő felajánlást. Mindig elhallgat. Mindig. Akkor felájánlják másnak. Ha nem hallgat el, még nincs igazad, nem próbáltad eléggé, nem vagy hiteles, nekik van igazuk.
Ha elhallgat, a Te sikered, a Te hiteled, a Te igazad. Már nem vagy bűnbak.
Nem kértél belőle…